Added: Jul 16, 2008

From: kivagyok01

Duration: 0:59

A híres - neves Vitéz László játékosunk, a világot is megjárt ifjú Kemény Henrik, aki mint vásári mutatványos immár 75 éve játszik kedves bábjával, 3 előadást ígér a Bárka Színház matinéjára érkező apróknak és nagyobbacskáknak:A füttyös ördögVitéz László és a krokodilVitéz László és a csodaláda című játékokat.A Mester 1931 óta játszik bábszínpadon, és ahogy 75 éve mindig, előadását most is a Két kicsi néger tánca nyitja meg. E két figura már a XIX. században is a Kemény - család előadását tarkította: kedvcsinálóként és közönségcsalogatóként ismeri őket a világ. A kesztyűsbáb mozgatásának bravúrja mutatkozik meg ifjú Kemény Henrik kezei által a két néger bábbal előadott etűdben. A zene a régmúlt vurstli hangulatát idézi, mivel közel 100 éve a Kemény - család hangarchívumát alkotja.Vitéz László a mindig és minden helyzetben verhetetlen, leküzdhetetlen, pajkos és furfangos, eszes és vidám magyar népi bábhős figurája. Piros ruhájában, hegyes sapkájában, csizmával a lábán évszázadok alatt sem változott. Mindig humoros helyzetekben győzi le az ördögöket, de még a halált is.A Füttyös ördög című játékban Lucifer, a poklok királya el akarja vinni Vitéz Lászlót a pokolba, mivel László nem fogad szót a szüleinek, nem eszi meg a főzeléket. Hősünk, Vitéz László viszont hamar ráébred, hogy az ördögöknek a gonoszság szórakozás, kötözködnek vele, ezt viszont ő nem hagyja. S hogyan győzi le az ördögöket? Hát a....Vitéz László és a krokodil című történetben a krokodil éhes, mint mindig, betevő falatot keres. Kapóra jön neki Vitéz László a piros sapkájával. No, de azzal nem számol, hogy ha valaki "gorombás" a mi vitézünkkel, az pórul jár.Vitéz László és a csodaláda című előadás humoros, kacagtató helyzetben mutatja meg László agyafúrtságát az ördögökkel szemben, akik beköltöztek az ő ládikájába. De nemcsak hogy bele költöztek, hanem fel is támadnak benne. Vagy nem is ez történik, hanem...? A Kemény - család 25 Vitéz László játékából tehát hármat hoz el ifjú Kemény Henrik a bárkás gyereknek.

Channel: Film

Tags: lászló  többiek  vitéz  és 


Rating: 5.00 (1 ratings)    Views: 5472' favoriteCount='1    Comments: 0